| Hírek : Atmosphere-You Can't Imagine How Much Fun We're Having |
Atmosphere-You Can't Imagine How Much Fun We're Having
Mc.Black 2007.01.09. 11:21
2005. December 13. Tuesday 00:36
A lemezről, amely Sean Daley (Slug) és Anthony Davis (Ant) 5. közös albuma - idén októberben jelent meg – méltán elmondható, hogy újabb Atmosphere klasszikus. Na de lássuk csak miért is:
A lemezről, amely Sean Daley (Slug) és Anthony Davis (Ant) 5. közös albuma - idén októberben jelent meg – méltán elmondható, hogy újabb Atmosphere klasszikus. Na de lássuk csak miért is:
Az Atmosphere duója megérkezésénél (The Arrival) már egyből hallható az album zenei koncepciója, kellemes dallamok, erős dobok, melyek a lemez egészén végigkísérik a hallgatót. Slug leszögezi, hogy ő nem egy világmegváltó, nem tesz csodákat, csupán egy ember, aki szeret szövegelni.
„And they don't need to love it
If you don't wanna give it, keep it”
Nem muszáj ezt szeretni, nem kötelező ezt hallgatni, Slug nem viseltet ellenszenvet azokkal szemben, akik nem szeretik az Atmosphere-t, de elmondja, hogy ő se üti bele az orrát senki dolgába, akkor őt is hagyják békén. A számok legtöbbjében vannak kellemes női vokálhangok, illetve szinte minden zene végén vannak egyfajta levezetésképpen szövegek, éneklések beszúrva. Például rögtön az Arrival végén van egy összevágott rész, melyben különböző előadók szövegeiből vannak részletek kivágva, amikor kiejtették az Atmosphere szót. Úgy érzem, Ant ezen a terén mestermunkát végzett, roppant hangulatosak ezek átvezetések. Az első pár nóta után feltűnik, hogy az albumot már csak a dallamossága, Slug ritmikája miatt is érdemes hallgatni, függetlenül attól, hogy elgondolkodunk-e a dalok szövegén vagy csak dúdoljuk a dallamot. A Hockey Hair című számban Slug megvillogtatja első osztályú rímírási képességeit, élettapasztalataiba ágyazva.
„Back hurts a little bit more with every cigarette
MY mack learned to never ignore the petty gibberish”
Minden cigarettától egyre jobban fáj a háta és megtanulta, hogy soha sem szabad semmibe vennie a pletykák halandzsáját. A Musical Chairs-ben pedig azt kéri, hogy hozzák el neki annak a fejét, aki azt mondta, hogy becsületesen kell élni, ezzel is kifejezve kiábrándultságát a világból.
„Bring me the head of who ever said play fair”
A Seven’s Travels-re jellemző erős dobok által szolgáltatott dallam visszatér egy szám erejéig a Bam-ben, éreztetvén, hogy most kicsit más fog következni. Elérkeztünk a Pour Me Another (Tölts még egyet) számhoz, ami a lemez egyik zászlóvivője. Ant ismét egy szomorú zongorás alapot szolgáltatott (megjegyzem zseniális már csak az alap is) azon gondolatok alá, melyeket még Slug nem mondott el a Fuck You Lucy nótában (God Loves Ugly album). A dal Slugról szól, aki szerelmi bánatában elmegy és ronggyá issza magát. Kesergései és az előbb említett szám között párhuzam vonható, egyesek úgy gondolhatják, hogy túl Fuck You Lucy-s lett, de szerintem ez egyfajta folytatásként fogható fel.
„She don't listen so he don't speak no more
Nobody's whining 'cause neither is keeping score
Don't wanna think no more, just let me drink some more
Pour me another, cause I can still see the floor”
Lucy már nem figyel, így hát abbahagyja a kesergést és már nem szeretne semmit csak inni és inni és elfelejteni mindent.
„And everybody in this bar thinks they know me
And my story like poor me - yeah, pour me another homie -
I can count the days til you come back
Or I can follow them sunrays down to the traintracks
I can stumble drunk over hope and love
Or I could keep drinkin until I sober up”
Ebben a bárban már mindenki azt hiszi, hogy ismeri és talán sajnálják, hogy milyen szomorú története van, de két út áll előtte: vagy számolgatja a napokat, amikor a kérdéses nőszemély visszatér és a szerelemről és a reményről mereng, vagy csak követi a napsugarakat le a sínekhez és kijózanodik. Elég pár számot meghallgatni és egyből feltűnik mindenkinek Slug közvetlensége. Úgy beszél a hallgatóhoz, mint egy haverjához a kocsmában, olyan érzéseket, belső gondolatokat mond el, amiknek effajta kinyilvánítása nem jellemző az emberek legtöbbjére. De viszont elmondja sokszor azt is, hogy a szövegei meghallgatása sokan azt hiszik ismerik őt, pedig ez nem igaz. A zárónótában (Little Man) Slug levélírásszerűen beszél két barátjához, elmondja, hogy mennyire fontosak neki, mennyit tanult tőlük. A 3. versszakban pedig irónikusan Sean-hoz, önmagához szól, megkérdezi mi is a helyzet, hogy van a szerelem, a zene, elmondja a nők közül egyedül az édesanyja (akinek nem volt ebben választása) és a rajongói szeretik (akik időről-időre elhagyják). Véleménye szerint nem kellene szövegelnie azoknak, akiket nem is ismer, otthon kellene ülnie és várni Jézust, hogy ő majd előbbre helyezi még a Reagen-i politikánál és Adidas-nál is. És az album legutolsó sorában a hallgatóhoz szól:
„And me, I wanna thank you, but I won't, I'll just say: Good luck.”
Szeretné megköszönni a hallgatónak, hogy végighallgatta a lemezt, de e helyett inkább sok szerencsét kíván.
Én nem szeretnék pontszámokat adni, vagy besorolni, hogy milyen zene is ez. Akár tökéletes rímekbe ágyazott általános igazságokra, akár csak pár dúdolható dallamra vágyik az ember, érdemes beszerezni ezt a lemezt, Slug könnyed, humoros és irónikus stílusa és Ant dallamos zenéi garantálják a minőséget.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
